perszehogy egy közös témással kell, hogy kezdjek, pedig az egyéb sokkal izgibb lenne, csakhátugye annyival ritkább is.

naszóval, itten van egy gauguin gyerek.

a művészetéről inkább nem nyilatkoznék, döntse el kiki maga, hogy tetszik neki vagy sem (nem mintha nekem bajom lenne vele, demondjuk van gogh-ot eggyel jobban csipázom)

ésakkor van nekünk itten egy maugham megegy llosa gyerek. mindkettőnek elkapta a fantáziáját gogszi. amipersze nem is csoda, hiszen azok a bohém művészemberek általában olynagyon vonzóan különös-kalandos életet szoktak élni, hogy az mindenkinek csiklandozza a fantáziáját. szóval született sorrendben két regény: az  ördög sarkantyúja, megaz édenkert a sarkon túl. (persze nyilván még sok más írás született szegény tahiti művészünkről, de azokat egyrészt nem ismerem, másrészt most ez a két darab van terítéken) mindkettő főszereplője gauguinről mintázva.

nade kb. itten vége is a hasonlóságoknak. és mik a markáns különbségek?

• hazudtam, mert a ll-féle gauguin csak az egyik szereplő, a másik a nagyanyja
• m-nél gauguint charles stricklandnek hívják
• ll gauguin utolsó, tahitin eltöltött éveit meséli el, m "cs" művésszé válását mutatja be

ll inkább szinte életrajzi dokumentumnak szánta írását, az az aspektus, hogy volt egy úttörőfeminista nagyi meg egy úttörőfestő unoka.

szemben ezzel m fantáziáját az ragadta meg, hogy hogyan fordul át kb. 360 fokosan egy tisztes, konvencionális családi életet élő polgár élete egy teljesen bohém életű művészlélekké.

összefoglalva a fő különbség az, hogy m sokkal jobban elrugaszkodott a valóságtól, míg ll úgy gondolta, hogy a nagybetűsÉlet van annyira izgi, hogy nem kell azt túlspirázni. és ezt máskor is így gondolta, pedig sajnos valahogy az jön le ezekből az életrajzszerű művekből, hogy hiába tűnik tényleg ígéretesnek a valós téma, azt valahogy nemigen tudta érdekesen elmesélni (lásd még: a kelta álma). pedig a (túlnyomórészt, hiszen ugyebár axióma, hogy minden alkotó a saját élményeiből táplálkozik, hiszen mi másból tehetné, csak kérdés, a feldolgozás után mennyire tűnik ez fel a közönségnek - leszámítva az olvasmányélményeit, dehát de még az is pont beletartozik ebbe) fikciós írásai kifejezetten szárnyaló fantáziára utalnak, székhezszögezősen érdekesen előadva (legjobb példa erre a don rigoberto). szóval, valljuk be: ll valós alapokon nyugvó történetei haláluncsiak. egy kivétel van, a júlia néni, de mivel egyrészt ott is igazán a valódi rádiójátékokat parodizáló kitalált szappanopera vonal teszi üdítően humorossá a könyvet, nem pedig az író nagynénjével való szerelme, másrészt nyilván a saját élményeink talán ihletőbbek tudnak lenni, mint mások élete - szóval ez sem kivétel (vagy ha az, akkor kifejezetten erősíti a szabályt).

ezekután lehet tippelni, melyik nálam a nyerő a 2 közül.